Főlap Gazdira várók Kölyökkutyák

Kölyökkutyák

Borzi Babák /2011.12.24/


Borzi egy fiatal, gondos mamakutya. A "tisztelt" gazdi egyszerűen magára hagyta 4 védtelen kölykével, egy elhagyatott helyen, ebben a rettenetes hidegben. Étlen, szomjan próbáltak túlélni, egy védelem nélküli telken és csak a szomszédban lakó hölgynek köszönhetik, hogy ez sikerült. Az emberi jóérzés teljes nélkülözése a külföldre távozó, az állatok életével mit sem törődő "gazdától".
A kicsinyek gyönyörű, bájos, borzas gombócok. Akárcsak mamájuk, Borzi, ők is közepes méretűek lesznek. Kíváncsiak, bátran fedezik fel az ismeretlen világot és bíznak az emberben, hiszen ezzel a tulajdonsággal születtek. Azt se tudja az ember melyiket dögönyözze, a puha babaszőr és babakutya illat elvarázsolja. Életrevaló, egészséges babák. December vége felé, karácsony napjaiban születhettek. Már esznek szilárd élelmet is az anyatej mellett. Egyiküknek már van is családja, még hárman várják szerető gazdijukat. A zsemleszínű leány, a fekete-cser kutyusok egyike fiúcska, másikuk kislány. Nagyon szeretnénk, ha megmentésük nem lenne hiábavaló és hogy a rideg, reménytelen kezdet után a sorsuk egyenesbe jönne, jóra fordulna szerető családokban! Hiszen tüneményes kiskutyák.

További képek a Bővebben gombra kattintva

Bővebben...

 

Viktor /2011.09/


...aki kölyökként túlélte
Ez a csodálatos kisfiú gazdira vár! Ránézve a képekre az ember megölelni, magához szorítani vágyik a bunfordi pofijú, csillogó fekete szőrű, puha kismackót. Szegény nagyon nem érti mi történik vele, hogyan gyorsult fel ennyire a kis élete az elmúlt napokban. Hihetetlen, de ennek a 4-5 hónapos kutyusnak a nyakán már kikopott a szőr, amit a kikötéséhez használt szíj okozott. Hol van itt az emberség, milyen lelkületű ember képes egy ekkora kutyát láncra verni? Viktorka végül egy elhagyott helyen, a városon kívül találta magát, miután a láncról levéve bedobták a csomagtartóba, majd azzal a lendülettel kihajították egy forgalmas, de külterületi út szélére. Hányadik ő ugyanitt? Már magunk sem tudjuk, de nem számít, most ő a fontos, Viktor, aki ezt túlélte. Rémületében futásnak eredt, csak szaladt, szaladt, maga sem ismerve mit jelent szabadon mozogni, szabadon létezni. Azon a környéken próbált menedéket találni a rettenetes hidegben és ijesztő ismeretlenben. Valamiért kereste az embert, valakit, aki majd megeteti, megitatja és talán egy kis meleg, de legalább fedett menedékkel is megajándékozza őt, Viktort, az árva kiskutyát. Így szaladt be egy sertéstelepre, ahol segítséget remélt. Szegény nem is sejtette, hogy életének újabb megrázó élménye vár rá, amikor a telep hatalmas őrző kutyái vicsorogva próbálják semmissé tenni az ártatlan kis életét. Az angyala ekkor közbelépett és elküldte neki az embert, aki hozzászaladt és karjaiba véve kimentette őt a veszélyből. Aki kitaszít egy állatot, nem is sejti mi minden történhet vele, és milyen kevesen élik túl a kegyetlen tettet.
Viktor megkapta első oltását, kezd feloldódni benne a félelem, és mi mindent meg is teszünk hogy visszanyerje az emberben és kutyákban vetett bizalmát. Kis pofija nagyon labis, bár méretre nem lesz nagy, inkább közepes. Gyönyörű, formás kiskutya, aki vágyakozó szemmel néz az emberre és hálás az emberi érintésért és szóért. Keressük a gazdiját, a családját, ahol végleg elfeledtetik vele az első hónapok kilátástalan nélkülözését, a megkötést, ahol végre megismerheti a játék örömét, a szabad mozgás felszabadító érzését, és ahol bizton várhatja minden nap a gazdi simogató kezeit, és hozzá intézett, kis szívét megmelengető szavait.
További képek a Galériában.
Nagyon várjuk a gazdit a következő tel.számokon: 0630-2814737, vagy 0630-8329593 Köszönettel: Komáromi állatvédők

 

Andi /2011.05/


 

Fiatal keverék szuka kutyus. Egy komáromi étteremnél találták, érdeklődni a következő telefonszámon lehet:
0630/854-9375

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Ki van itt?
Oldalainkat 4 vendég böngészi
Szavazás
Ön szerint szükség lenne-e állatmenhelyre Komáromban?
 
Támogatók

seobaglyak