Borzi /2011.02.28./
 
Borzi egy fiatal, gondos mamakutya. Íme a története: A "tisztelt" gazdi egyszerűen magára hagyta 4 védtelen kölykével, egy elhagyatott helyen, ebben a rettenetes hidegben. Borzi mamáját pedig szintén otthagyta vemhesen. Étlen, szomjan próbáltak túlélni, csak a szomszédban lakó hölgynek köszönhetik, hogy ez sikerült. Az emberi jóérzés teljes nélkülözése a külföldre távozó, az állatok életével mit sem törődő "gazdától", aki ráadásul egy nő. Neve: Bakné Piroska, legyen szégyenfolt. Hazánkban ezt bárki büntetlenül megteheti? Borzas egy tündéri, még kölyök kutyus, tele élettel és kedvességgel. Legfeljebb egy éves, térdig érő kutyuska. Még ő maga is gyerek, mégis felelősséggel gondozza kicsinyeit. Amellett hogy odaadó anya, bohókás, játékos természete van, jókedvre deríti a társaságot. Kócos bundája alatt csontos kis teste, a nélkülözés eredménye. Szívszorongató volt megélni, hogy az első napokban mennyire nem értette, hogy végre biztonságban van, nem értette még, hogy hihet bennünk, emberekben. Pár nap elteltével megérezte, hogy valami csodás dolog történik vele, hogy nincs mitől félnie, valami olyat kap, amit addig még soha. Erről mesélhettek a szomszéd kutyák, amit ő sosem értett: a gazdi simogató kezeiről, teli pocakról, játékokról, szaladgálásról a pajtásokkal, a gyerekekkel. Borzi végtelenül alkalmazkodó, nagyon figyelmes, tanulékony kiskutya. Gyorsan beilleszkedett, és mindent nagyon gyorsan megért. Ő egy olyan kutyus, aki hamar beépül a gazdi életébe és szívébe, akit könnyen magához szoktat egy szerető, gondoskodó gazda. Borzas mindenért hálás szemekkel néz. Imádja ha simogatják és van egy kedves szokása, hogy szeretetét helyből a gazdi ölébe ugrással fejezi ki. Irány az agilyti-pálya, ha a gazdi úgy szeretné. Rezsőt, az öregedő ebecskénket nagy szeretettel puszilgatja, kísérgeti a cammogó kutyust, mintha a papája lenne. Ilyenkor lelassul Borzi Rezső tempójára. Hatalmas szíve van.

|
Pici /2010.01/


Pici, a kis foximix kislány eddigi életét nem kísérte szerencse. A szeretetért és a biztonságért bár megtett mindent, ám „befogadói” csak megtűrték, de nem akarták őt. Amikor először megtaláltuk, egy nagyon fiatal, mindenkihez csillogó szemekkel, nagy bizalommal és szeretettel közeledő, utcára dobott kiskutyát ismertünk meg személyében. Hihetetlen lelkesedéssel kereste gazdiját az örökbefogadási napokon és sok mosolyt, kedves pillanatot hozott kis egyesületi életünkbe. Azután egy szomorú véletlen folytán az ideiglenes befogadó kertjéből eltűnt a kiskutya és hiába kerestük elkeseredve, nyoma veszett. Azt hittük autó ütötte el, vagy végzetes baleset érte, mindaddig, amíg egy szomszédos településen egy elveszett gazdis kutya kutatásába nem kezdtünk. Mindannyiunk örök emléke az a nem várt pillanat. Hatalmas, boldog, szív megdobogtató pillanat volt, amikor a keresés közben egy kertben megpillantottuk Picit, majd becsöngetve megismertük történetét és új családját. Pici annak idején elindult gazdit keresni, és amikor úgy érezte megtalálta, egyszerűen beugrott a leendő gazdi autójába, aki ettől annyira meglepődött, hogy eldöntötte befogadja a lelkes kutyuskát. Megnyugodtunk, hogy Pici talált magának gazdit, boldog és szeretik:) Ennek több mint egy éve. Sajnos nem volt igaz amit ígértek Picinek, amiben bízott a kiskutya. És a fordulat… sajnos a legszomorúbb Pici számára, mert pár napja az interneten, a tatabányai gyepmesteri telep szilveszteri kutyusai között láttuk meg őt a rácsok mögött. Szívszaggató így viszontlátni az egykor minden porcikájával élni szerető, bohókás, bújós kis életet. Gyors kutatás után kiderült, hogy az egykor őt "szerető" család eladta a házat, külföldre költözött, és leadta rokonoknak a hozzájuk minden porcikájával ragaszkodó, döntésüknek kiszolgáltatott kiskutyát. A rokonok nem törődtek vele, hiszen nem akartak ők kutyát. Így, ezt a lelkével megérző, szeretetre éhes, gondoskodásra vágyó kiskutya elindult újra gazdit keresni. A jelene: Tatabányai gyepmesteri telep, lejárt megfigyelési idő!!! Ott van a rácsok mögött. A vége itt lenne a történetnek? Kérjük! Ne menjen tovább! Segítsen egy olyan kutyusnak, akinek lételeme az ember közelsége és törődése. Pici 2 év körüli, ivartalanított!!!!! Ha csak ideiglenes befogadással is, de segítsen neki, nekünk, hogy kaphasson végre egy igazi reményt, egy általa sokszor megálmodott, valóra vált álmot! Keressen minket a következő tel.számok valamelyikén: 0630-2814737, 0630-8329593
(További képek a bővebben gombra kattintva)
Bővebben...
Trudi /2010.07./

Trudit, ezt a csodálatos fiatal tacsi mamácskát magára hagyták szopós kölykeivel együtt. Két picike kölykét nagy szeretettel nevelte, nagyon jó mama, még ha maga is nagyon fiatal, és a vemhességet, majd a szoptatás időszakát borzalmas nélkülözésben kellett végigcsinálnia. Trudi sosem adta fel a gondoskodást a családjáért , akkor sem, ha szenvedett. Mert minden porcikájában hűséges kutya! Az ember el sem hiszi, hogy egy ilyen természetű kis lény valakinek ne legyen fontos, hogy nem lopta be magát a "gazdája" szívébe. Ez a fiatal kislány mindent megtesz, hogy örömet okozzon az embernek, megragad minden pillanatot, hogy kedveskedhessen. 1 év körüli, kistestű, és 90%-ban tacskó. Nagyon szép, fényes szőre és formás alakja van. Már ivartalanítva várakozik egy szerető ideiglenes befogadónál, aki mellett megérezte milyen egy családban élni. Rátaláltakor annyira ki volt száradva, hogy sokáig kényszeresen ivott. Mára megértette, hogy mindig van előtte tiszta víz, nem kell többé a szomjúságtól rettegnie. Alkalmazkodó, nyugodt, kiegyensúlyozott kutyuska, barátságban él kutyatársaival és cicatesóival. Nagyon könnyen tanul, gyorsan megérti mit várnak tőle. Leül a kapuba, mielőtt kimegy, póráz nélkül lábnál sétál és hálás azért is, ha tanítják. Trudit gyerekek mellé is jó szívvel ajánljuk, jóindulatú, szeretetreméltó és játékos kislány. Trudi előéletére és hihetetlenül kedves, társaságot igénylő természetére alapozva lakásba szeretnénk őt örökbe adni, örökbe fogadási szerződéssel, hogy már soha de soha ne kelljen szükséget szenvednie semmiben. Igazi családot kívánunk és keresünk neki, ahol megbecsült családtagként élheti le életét. Tel: 0620-42-67-380
Bővebben...
|
|