Pici /2010.01/


Pici, a kis foximix kislány eddigi életét nem kísérte szerencse. A szeretetért és a biztonságért bár megtett mindent, ám „befogadói” csak megtűrték, de nem akarták őt. Amikor először megtaláltuk, egy nagyon fiatal, mindenkihez csillogó szemekkel, nagy bizalommal és szeretettel közeledő, utcára dobott kiskutyát ismertünk meg személyében. Hihetetlen lelkesedéssel kereste gazdiját az örökbefogadási napokon és sok mosolyt, kedves pillanatot hozott kis egyesületi életünkbe. Azután egy szomorú véletlen folytán az ideiglenes befogadó kertjéből eltűnt a kiskutya és hiába kerestük elkeseredve, nyoma veszett. Azt hittük autó ütötte el, vagy végzetes baleset érte, mindaddig, amíg egy szomszédos településen egy elveszett gazdis kutya kutatásába nem kezdtünk. Mindannyiunk örök emléke az a nem várt pillanat. Hatalmas, boldog, szív megdobogtató pillanat volt, amikor a keresés közben egy kertben megpillantottuk Picit, majd becsöngetve megismertük történetét és új családját. Pici annak idején elindult gazdit keresni, és amikor úgy érezte megtalálta, egyszerűen beugrott a leendő gazdi autójába, aki ettől annyira meglepődött, hogy eldöntötte befogadja a lelkes kutyuskát. Megnyugodtunk, hogy Pici talált magának gazdit, boldog és szeretik:) Ennek több mint egy éve. Sajnos nem volt igaz amit ígértek Picinek, amiben bízott a kiskutya. És a fordulat… sajnos a legszomorúbb Pici számára, mert pár napja az interneten, a tatabányai gyepmesteri telep szilveszteri kutyusai között láttuk meg őt a rácsok mögött. Szívszaggató így viszontlátni az egykor minden porcikájával élni szerető, bohókás, bújós kis életet. Gyors kutatás után kiderült, hogy az egykor őt "szerető" család eladta a házat, külföldre költözött, és leadta rokonoknak a hozzájuk minden porcikájával ragaszkodó, döntésüknek kiszolgáltatott kiskutyát. A rokonok nem törődtek vele, hiszen nem akartak ők kutyát. Így, ezt a lelkével megérző, szeretetre éhes, gondoskodásra vágyó kiskutya elindult újra gazdit keresni.
A jelene: Tatabányai gyepmesteri telep, lejárt megfigyelési idő!!! Ott van a rácsok mögött.
A vége itt lenne a történetnek? Kérjük! Ne menjen tovább! Segítsen egy olyan kutyusnak, akinek lételeme az ember közelsége és törődése. Pici 2 év körüli, ivartalanított!!!!! Ha csak ideiglenes befogadással is, de segítsen neki, nekünk, hogy kaphasson végre egy igazi reményt, egy általa sokszor megálmodott, valóra vált álmot!
Keressen minket a következő tel.számok valamelyikén: 0630-2814737, 0630-8329593
(További képek a bővebben gombra kattintva)
